A Walesi Bárdok: Ötszáz Máglya

Egymásra néz a sok vitéz
A vendég velsz urak
Orcáikon, mint félelem
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad
Lehellet megszegik
Ajtó megől fehér galamb
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

„Fegyver csörög, haló hörög
A nap vértóba száll
Vérszagra gyűl az éji vad
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei
Halomba, mint kereszt
Hogy sírva tallóz aki él
Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény
Parancsol Eduárd
Ha! lágyabb ének kell nekünk
S belép egy ifju bárd.

„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik
Kobzán a dal magára vall
Ez íge hallatik:

„Elhullt csatában a derék
No halld meg, Eduárd
Neved ki diccsel ejtené
Nem él oly velszi bárd.

„Emléke sír a lanton még
No halld meg, Eduárd
Átok fejedre minden dal
Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest
Máglyára, ki ellenszegűl
Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak
Ország-szerin, tova
Montgomeryben így esett
A híres lakoma.

S Edvárd király, angol király
Vágtat fakó lován
Körötte ég földszint az ég
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd.