Az Én Mesém

Vannak éjjelek
A sorok végén magányos rímek
Árnyak ölelnek
Hajukat kibontva némán befednek.

Hol van az álom?
Igaznak hitt, mesés szép világom
Mi mindig vár
Poros lapok közt szívemen talál.

Refr.:
Gyere, mondj egy mesét!
Mesélj, arról, honnan érkeztél!
Ott szép lehet…
De a tiéd csak képzelet.

Mondj egy mesét!
Mondd el, hogy a világ mitől szép!
Én hallgatom…
És egyszer talán továbbadhatom.

Itt az éjszaka
Véget ért a mindennapok harca
Sötétség most a dajka
Gondjaid, eltakarja.

A mese elrepül
Egy könyvből szállva ajkam sarkára ül
Onnan néz szét
Vigyázza álmod minden lépését.

Egyetlen hosszú köves út
Sok ezer kép
Egyetlen ember
Ki, az élet völgyében milliónyit lép
A sors, talán egy kő…
Melyet, ha átlépek, életem megváltozik?
S átíródhat az előre megírt történet?
Szép is lenne…
De hinni nehéz! Miben is kellene…?
Valahol, valakik tudják már a választ, talán mindenre…
Nem is tudom, nehéz most nagyon
A gondolatok csak kavarognak a fejemben
Mit vessek most papírra? Mi jó? Vagy mi helytelen?
Nem könnyű ilyen helyzetben…
Jó lenne most inkább a világot óriásként látni!
Csak futni előre, hol utamon senki meg nem állít!
Jó lenne, ha a mesék élnének, és jól végződne a világban minden emberi történet!
…Mindössze ennyi…
Én még hiszek a meséknek!