A Nap És A Szél Háza (A Fiastyúk Keletkezésérõl)

Szegény asszony, volt neki hét fia
Járt nap-nap után napszámba
Egy nap nem kapott már más egyebet
Egyetlen csupor sebes tejet.

Lelkére kötötte a hét fiúnak
Minden ételük e kis tej
Nem szabad hozzája nyúlni, elébb
Szaporítni kell liszttel.

Asszony este jő, és csepp tej se volt
Mérgében mondá fiúknak
Most, ha megettétek mind a tejet
Heten hét hollóvá váljatok!

Búsula az asszony, hogy tudta ő
Édes vérit így átkozni?
Repül a hét holló, vissza se jő
Gyermek nélkül kellett maradni.

Hogyha Napra nézne tán, nem lelé a hét szép fiát
Holdra nézne, szél sírja bánatát
Csendre lelke nem talál, sírás sem békít
Hét holló az égből nem jön vissza már.

Hogyha Napra nézne tán, nem lelé a hét szép fiát
Holdra nézne, szél sírja bánatát
Csendre lelke nem talál, sírás sem békít
Hét holló az égből nem jön vissza már.

Sziklák, kövek, hát beszéljetek!
Fák, csillagok se hallgassatok!
Véreim, hét szép holló fiam
Megtaláljatok!

Nem láthatod már hét szép fiad
Nem tudhatod lábuk merre jár
Testvér, ha volna, cinkemadár
Ő segíthetne talán.

Elindult hát végre táltos fiú
Testvéri nyomát föllelni
Nap házában, Szél házában ha járt
Szél mondta, végül mit kell tenni.

Malom őrli testük, de nem halnak el
Véred cseppentsd ételükbe
Hét fiúnak átkát az töri meg
Együtt lesztek mindörökre.

Fényesen ragyog nyolc csillag fenn az égen
Ragyognak talán, míg világ a világ
Asszony, hogyha eljő nyári éjjel
Felnézve látja együtt nyolc fiát
Fényesen ragyog szép Fias fenn az égen
Ragyog már talán míg világ a világ
El nem választja őket többé már semmi
Fényük beragyogja nyári éjszakát
Fényesen ragyog szép Fias fenn az égen
Ragyog már talán míg világ a világ
El nem választja őket többé már semmi
Fényük beragyogja nyári éjszakát.