Szentföld

Ott, ahol minden kőből a múlt emléke száll
Ott, hol a fáradt vándor otthonra talál
Ott, ahol ősi titokról mesél a szél
Őrtűz, amely nem lankad, lobog, fennen ég.

Nép, amely visszavárja távolból fiát
Föld, amely híven őrzi gyermeke szavát
Egy dal, amely nem szűn zengni, összetartozunk
Vihartépte sziklaként, de együtt: megmaradunk!

Szent e földnek minden rögje, minden virága
Szent e földnek maroknyi népe, s népének álma
Vérben úszó, vad időkben magára maradt, s
Vállalta a legnehezebbet: igaznak maradt!

Az emberkéz emelte házat bonthatja idő
Erdő-bújta, régi romokból fű nőhet elő
Hozhat még egy gonosz idő új, szomorú bajt
De Őseinknek sírjairól élet sarjad majd!

Szent föld, fogadd magadhoz hűtlen fiad!
Bocsásd meg, ha nem hallottuk régi-szép szavad!
Él a vér és szól a dal, mely sírig szeret téged
Vére hullásával is megkövetné néped!

Sírjon könnyet zápor
Hulljon fáknak lombja!
Gyászoljon az ég is
Vérét szikla ontsa!
Csendes folyó medrét
Bömbölve elhagyja
Szél, tűz, jég és villám
Láncait elszabja!