Szondi Két Apródja, 2. Rész

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond
Pattog a bomba, és röpked a gránát
Minden tüzes ördög népet, falat ont
Töri Drégel sziklai várát.

„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt
Immár födi vállát bíborszinü kaftán
Szél zendül az erdőn, leskel a hold
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”

A vár piacára ezüstöt, aranyt
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat
Harcos paripái nyihognak alant
Szügyeikben tőrt keze forgat.

„Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette
Itt nyugszik a halmon, rövid az eset
Zengjétek Alit ma helyette!”

Két dalnoka is volt, két árva fiú
Öltözteti cifrán bársonyba puhába
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú
Vele halni meg, ócska ruhába'!

„S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó
Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála
Sátrában alusztok, a széltül is ó
Fiaim, hozzá köt a hála!”

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján
Jó kardja előtt a had rendre ledűl
Kelevéze ragyog vala balján.

„Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még
Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!... Azonban elég
Ali majd haragunni fog érte.”

Mint hulla a hulla! veszett a pogány
Kő módra befolyván a hegy menedékét
Ő álla halála vérmosta fokán
Diadallal várta be végét.

„Vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak.”

Apadjon el a szem, mely célba vevé
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé
Ki miatt lőn ily kora veszte!