Napisten Hava

Nem fénylett még nap, se hold, sem csillagok
Hideg volt a föld, és sivár, üres pusztaság
Vad sem verte fel az éjnek menedékét
Nem bolygatta meg senki-semmi az Isten Atyát.

Elbúsult fenti égi csarnok-palotában
Szólni vágyott Mindenek Ura, Ős-Öregisten
Könnyéből szórt éji égre csillagokat
Mosolyából nap lett meleg, és fény a hideg égen.

Égbolt széléből letört lám, egy darabot
Vele formázta meg a szóval szóló gyermekét
Vízben hallal, erdei vaddal táplálta
S neki adta végül csillagok fénye, tűz melegét.

Dal szólalt meg, szél-virágok muzsikája
Nyár jött, édes, egekig érő szava-násza
Így lett gazdája pusztának-rónának
Aranyos Szegletnek, e világ szép Hajnalának.

Ott ül, fényes égi trónján
Nap Atyánk balján, Hold Anyánk jobbján
Nevetése széllel indul, velünk sír, ha könnyünk csordul
Áldj meg a Régiek szaván..